Minden fellépés egy vizsga

Kovács Kati már évekkel ezelőtt, többször meghódította az Óbudai Nyár közönségét. Azt hihetné az ember, hogy több évtizedes színpadi rutinnal, számtalan hazai és külföldi koncert zajos sikereivel a háta mögött, Kossuth-díjjal a tarsolyában, már nem jelent újabb próbatételt egy fellépés, de tévednek.

– Ma is úgy készülök minden koncertemre, mintha az első lenne. Ezt nem lehet rutinból csinálni, mert megbosszulja magát. Precízen próbálok a zenekarral, mindent kidolgozunk, így egy esetleges improvizálás már nem okoz zavart. Vagy még így is. Nem konferálom a műsort, hanem beszélgetni szeretek az emberekkel. Mesélni egy-egy dalról, miként született, miért nőtt a szívemhez. Ezért nem szeretem a sötét nézőteret, mert akkor nem látom az arcokat, a reakciókat. Egy előadóművész számára az maga a töltekezés, ha azonnali visszajelzésekre támaszkodhat. S erre nekem igényem is van, mert ez az élő koncertek varázsa, hogy közös légtérben van az énekes és a közönség, hogy érzik egymás legapróbb rezdüléseit.

Már az énekesi pályám előtt, – amikor orvos írnokként dolgoztam két évet – megtanultam, hogy a betegnek és a nézőnek lelke van, mert a varázslat csak akkor működik, ha figyelünk egymásra, ha egy pillantással, mosollyal, mozdulattal kommunikálunk egymással, ha együtt munkálkodunk azon, hogy megszülethessenek a szép pillanatok.

Már Egerben, – amikor még nézőként álmodoztam a pályámról – tudtam azt, hogy ha egyszer én állok a színpadon, akkor két szám között beszélgetni, viccelődni akarok, hogy ne kelljen egy lírai dal után azonnal belecsapni egy pörgős, vidám számba, mert akkor se nekik, se nekem nincs rá időm, hogy lecsenghessen az előző.

– Ez mind saját találmány, vagy lestél el néhány dolgot a nagy elődöktől is?

– Szerencsés voltam, mert egy időben sokszor léptem fel közös műsorban, Hofival, Koóssal és azt mindenki tudja, hogy ők mindketten nagy mókamesterek. Hofitól nagyon sok segítséget, tanácsot kaptam, amiért ma is hálás vagyok.

– Nézőként jó látni, s sokan irigykedünk is egy kicsit, hogy nem csak a dalokat, csevejt bírod a régi szusszal, hanem a színpadi mozgást, jelenlétet is. Ugyanolyan frissen, vidáman köszönsz el, mint ahogy megérkezel.

– Azért ez nem megy magától, megdolgozom érte a teniszpályán és az unokahúgokkal, unokaöccsökkel közös programokon. A sport mindig is természetes része volt az életemnek, s mivel szeretem, nem ímmel-ámmal csinálom, hanem szenvedéllyel. A gyerekekkel pedig minden együttlét érzelmi, szellemi és fizikai feltöltődést jelent. Azt nem mondom, hogy ettől függetlenül nem vagyok sohasem fáradt az ilyen alkalmakkor, de ez az a jóízű fáradtság, ami jólesik az embernek. Ők persze sohasem fáradnak el. Mielőtt felhívtál éppen a kerületben forgattam egy teniszpályán, s csodálattal adóztam nem csak a versenyzők játéka, hanem az apró labdaszedők profizmusa előtt is. Olyan mintaszerűen, fegyelmezetten tették a dolgukat órákon át az esőben is, hogy azt tanítani kellene. Ezért öröm számomra, ha azt hallom, hogy egyre több gyerek sportol, mert való igaz a mondás, miszerint az ép testben, ép lélek lakik.

A gyerekek romlatlan tisztasága, őszintesége mindig elvarázsol. Szeretem, hogy már az első taktusra táncolnak, tökéletesen átadják magukat a zenének. Mint ahogy rettentően büszke voltam tavaly, amikor az unokaöcsém és a felesége – az egyik koncertemen ismerkedtek meg! – elhozták a babájukat is magukkal. Nem szokásom a színpadon családi életet élni, de muszáj volt megmutatnom a közönségnek olyan édes volt a fülvédővel a fején.

– A nézők szeretnek, s ez olykor abban nyilvánul meg, hogy kérnek tőled egy számukra kedves dalt. Nem zökkent ki, nem hoz zavarba?

– Többnyire nem, bár nemrégiben valaki a Festő és a fecskéket kérte, amit ritkán énekelek, mert koncerteken nehezen illeszthető a műsorba. Őszintén elmondtam, hogy megpróbálom, de lehet, hogy gondom lesz a szöveggel. Mire a hölgy azt felelte ő tudja, majd súg nekem. Felhívtam magam mellé, s bizony ő is csak ott szembesült vele, hogy hiába fújja kívülről a szöveget otthon, a színpadon ehhez a dalhoz több kell, de végül megbirkóztunk vele.

Nos, a fentiek is bizonyítják, hogy Kovács Kati a magánéletben, a színpadon és interjúalanyként is végtelenül szerény és közvetlen. Hiányzik belőle minden manír, sztárallűr.

Mi pedig joggal lehetünk büszkék rá, örülhetünk annak, hogy tele van tervekkel, energiával, így jó ideig élvezhetjük csodálatos hangját, kedves egyéniségét. Én imádom, hogy vele nem interjút készít az ember, hanem őszintén beszélget, s közben úgy érzi magát, mintha egy régi kedves baráttal múlatná az időt.

Szombaton este Önök is tapasztalhatják mindezt Csillaghegyen, ahol a jó helyek már órákkal a fellépése előtt foglaltak lesznek! Kati egy fantasztikus koncerttel koronázza meg Csillaghegy napját, s minden mágiát bevet, hogy távol tartsa az esőt. A programjában egyetlen ilyen dal sem szerepel!

Vincze Mara