Kívánság Quimby koncert

A zenekar hazajár Óbudára, s már az első alkalommal meghódította a közönséget. Dalaik sokszínűsége, temperamentuma, olykor varázsos különcsége mély nyomokat hagy az emberekben, akárcsak az impulzív színpadi jelenlétük.
Hol felpezsdítik, hol álomvilágba repítik az embert, s közben az első pillanattól, az utolsóig eltéphetetlen szálakkal szövik szorosra a kapcsolatot a színpad és a nézőtér között.
Hihetetlen, de tavaly negyedszázados évfordulót ünnepeltek, ugyanolyan lelkes közönséggel, zajos sikerrel, mint a kezdetekkor.
Dalaik ma is őrzik a lázadás minden szikráját, szövegeik hol szilajon szókimondók, hol költőien líraiak. S bár az első taktussal elárulják magukat, mégsem lehet beskatulyázni őket sem a műfaj, sem a mondandó terén.
Fáradhatatlanul járják az országot és a világot, s mindenütt fantasztikus tetszést aratnak.
Most éppen Erdélyben sikerült utolérnem őket két fellépés között, de pénteken este már újból nekünk játszanak a Fő téren nyugtat meg Varga Líviusz.
– Készültök valami újjal, meglepetéssel?
– Az újdonság a legutolsó lemezünk négy dala lesz. S bár szívesen eljátszanánk mindet, tudjuk, hogy a közönség ragaszkodik a nagy kedvenceihez. Ha őszinte akarok lenni, – s miért most ne lennék az – általában úgy négy szám szerepel az előre megbeszélt listánkon, hogy addig is tudjunk mit játszani, míg belelendül a közönség és bekiabálásokkal eldől, mi legyen a következő dal. Így bátran mondhatjuk, hogy kívánságkoncerteket adunk, és nincs két egyforma sosem. Ez jó a közönségnek, mert azt hallja, amit szeretne és jó nekünk is, mert nem fenyeget az a veszély minket, hogy beleszürkülünk a kiszámíthatóságba. No meg frissen tartja a zenekart, mert a teljes repertoárból kell naprakésznek lennünk.
– A jubileumi koncerten elhangzó Jónás jelenésein azért érződött egyfajta számvetés, új hang és megfogalmazás. Ez lesz az új irány?
– Nem volt tudatos, talán minket is hatása alá vont az évforduló, de nem keresünk új stílus, vagy utat. Ott összegyűlt egy energia csomag, amit beleépítettünk a dalokba, de a jövőben is az a célunk, hogy a dalok, a koncertek az éppen aktuális állapotunk lenyomatai legyenek. A zene és a költészet édestestvérek, hol érzelmes húrokat pendítenek meg bennünk, hol őszinte indulatokat váltanak ki, ettől volt, s remélem lesz is változatos a színpadi jelenlétünk. A szabad impulzusáramlás a legjellemzőbb, legtalálóbb meghatározás velünk kapcsolatban.

S jól is van ez így, hiszen pont ezért szeretjük őket, ettől hitelesek. Ezért könnyű a hatásuk alá kerülni, mert nem csak remek muzsikusok, érzékeny szövegírók, hanem őszinte emberek, akik arra az egy-két órára a közönséget is felmentik a kényszeres viselkedési formák alól, s mindenki szabadon örül, vagy ejt könnyet, ha úgy alakul.
S egy jó hír azoknak, akik nem lehettek ott a jubileumi koncerten: rövidesen pótolhatják az élményt, mert nem csak Óbudán hallhatják az új dalokat és a régi kedvenceket, hanem magukkal vihetik DVD-n, ami szembe jön velük az utakon, mert a benzinkutak árusítják majd. Így mindig remek társaságban vághatunk neki az országútnak.

Vincze Mara